
Breszkovics Bernadett
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végeztem festőművész szakon 2018-ban.
Mindig is közel állt hozzám az, hogy átadhassam valamilyen formában a festészet, rajzolás szeretetét, amit én is megélek alkotás során. A klasszikus festészet, klasszikus rajztudás alapjai adnak stabilitást számomra még absztrakt munkáimban is, éppen ezért tartom nagyon fontosnak azt, hogy az ember megtanuljon látvány alapján rajzolni, ami egy biztos alapot ad a látásmódban, arányérzékben. Nagyon szeretek különböző korosztályokkal foglalkozni és megtalálni személyre szabottan azokat a pontokat, amik az egyén rajzi, festészeti fejlődését szolgálhatják.
Úgy gondolom, hogy az alkotói folyamat mindenki számára egyfajta lelki fejlődés is és nagyon izgalmas tanárként is látni ezeket a belső folyamatokat is a technikai, szakmai fejlődésen túl, amik szintén valamelyest megjelennek a papíron, vásznon.
Munkáimban mindig egyfajta vizuális harmóniára törekszem, legyen ez absztrakt, gesztusokból felépülő kép, egészen puha, visszafogott felületekkel vagy ellenkezőleg, egy-két élesebb gesztussal, elemmel. Fontosnak tartom, hogy olyan minőségek és színek kerüljenek fel a hordozóra, melyek nyugtatják és „úsztatják" a szemet- ezzel optikailag kitágítva a kép terét.