Lajkó Nóra


Egyszerre tartom magam művésznek, oktatónak, és társnak, akivel az önismeret és önfejlesztés útjáról dilemmázni, beszélgetni lehet. Számomra a művészet kifejezés szempontjából is fontos, hiszen a mögöttes tartalmak segítségével bármit tudunk kommunikálni, amit esetleg szavakkal nem tudnánk, vagy nem akarnánk megfogalmazni, másrészt egy másik dimenzió kapujaként fogom fel, aminek segítségével egy olyan állapota kerülhetek, ahonnan teljesen tisztán és örömmel látunk rá az életre.

Művészetemben az üzenetre nagy hangsúlyt fektetek, viszont arra is ügyelek, hogy első pillantásra is könnyen befogadható legyen, a vizuális megjelenés által becsalogassa a nézőt a mélyebb mondanivaló világába. A festés az életem, ezért nagyon boldog vagyok, amikor másokat látok, hogy az elmélyült munka közben átélik azt, amit alkotás közben magam is átélek.

3 évig voltam a BME építész szakán hallgató, melynek során a rajzi alapokat, kockológiát elsajátítottam, rajzból kiemelt tankörbe kerültem, ahol nagyszerű tanáraim voltak. Az építészet kreatív részét magamba szívtam, ám kikristályosodott számomra, hogy valójában a képzőművészet az, ami igazán foglalkoztat. Úgy döntöttem, a Képzőművészeti Egyetem festő szakán folytatom. 5 éven át teljesen szabadon alkothattam és ezalatt sikerült megtalálnom, mit is szeretnék kifejezni a művészetemmel. Végzett képzőművészként otthon kialakitott műtermemben alkotok.