Színes művészeti technikák és rajzi alapok gyerekeknek 

5-7. osztályos gyerekeknek

 

Ezeken a foglalkozásokon a rajzi alapokon túl, a gyerekek betekintést nyernek a különböző színes és egyéb fekete-fehér művészeti technikák világába is. Az alapvető grafit ceruza mellett az akvarell, akril, tempera, szén, pasztell, tus és a kollázs technika játékos formái is sorra kerülnek. Különlegesség, hogy a gyerekek a festészet királynőjének számító olajfestészetben is kipróbálhatják magukat. A technikákban szabadon szárnyalva, de már a környezet pontos megfigyelésén keresztül alkothatnak a résztvevő gyerekek. Kurzusunk így képez átmenetet  a kisgyermekkori szabad fantázián alapuló alkotás és a klasszikus razjtanulás között. A foglalkozás akár hobbiként, akár már egy körvonalazódó  művészeti iskolába készülő felvételihez remek választás. A résztvevő gyerekek kis létszámú csoportban, az egyéni tempót és tudásszintet figyelembe véve, szinte személyre szabottan fejlődhetnek.

Kiknek ajánljuk?
- Olyan gyerekeknek, akik szeretnének "igazi" rajzot tanulni.
- Azoknak, akik később művészeti intézményben szeretnének továbbtanulni (felvételi előkészítő előtti kurzus)
- Akik szeretnének egy jó csapatba tartozni, hasonló beállítottságú "művészlelkeket" megismerni 

Ajánlott korosztály: 11-13 éves korig

Péntek: 15.30–17.00
Hello Manzart – 1077 Budapest, Csányi utca 7.

Vezeti: Lajkó Nóra

20 000,- Ft / 4 alkalom
A bérleteket mindig az első alkalom kezdete előtt kell megvásárolni. Egy hiányzás pótolható a bérletből, további elmaradt alkalmak esetén a fennmaradó alkalmakat nincs módunkban jóváírni.

A jelentkezés folyamatos, a tanév során bármikor lehet csatlakozni. Lehetőség van a foglalkozás kipróbálására 1 alkalommal a 4 alkalmas bérlet megvásárlása előtt, ennek díja 5000,- Ft mely a helyszínen fizetendő.

Érdeklődés / Jelentkezés:
manzart.rajziskola@gmail.com
vagy
Kapcsolat