FESTÉSZETI MŰHELY A KLAUZÁL TÉRNÉL

 

Várunk téged, ha szeretnél elkezdeni festeni, de még a kezdet kezdetén vagy, nem tudod, hogyan állj neki! Ez a kurzusunk a festészeti alapok és a gyakorlati útmutatás mellett betekintést enged a művészet varázslatos és bonyolult világába. Elrugaszkodva a "képmásolás" didaktikus folyamatától, az önálló alkotóvá válást segíti. Testreszabott, az egyén fejlődését és igényet figyelembe véve kísér és segít egy úton, melyben az alapvető ismeretektől az egyéni festészeti stílus kialakításáig kísérjük résztvevőinket. Festészeti kurzusunkat bátran ajánljuk minden érdeklődő festeni vagy fejlődni vágyó felnőtt érdeklődőnek. Teljesen kezdő, akár rajzi ismeretek nélkül is ellátogathatnak hozzánk, de már rutinosabb, előzetes tanulmányokkal rendelkező hallgatókat is várunk. Oktatónk aktívan alkotó és kiállító kortárs művész, aki a hagyományos festészeti stílusok megtanítása mellett a technikai kísérletekben és egyéni útkeresésben is segítségül lesz. Alkalmanként élő modell után, az emberábrázolás festészeti módozataival is foglalkozunk. 

A kurzuson elsősorban akrilal dolgozunk de olykor egyéb festészeti technikákkal is mint akvarell vagy kollázs is, ismerkedünk. A kurzuson való rendszeres részvétel, a felsőfokú művészeti iskolák felvételi előkészítő programjaként is működhet. Ebben az esetben a felvételi szándékot a foglalkozás vezetőjének kérjük mielőbb jelezzék.

Szerda: 18.00–20.30
Helyszín: 1077 Budapest, Csányi utca 7.

Vezeti: Kádár Emese képzőművész

Ára: 28 000,- Ft / 4 alkalom (általunk biztosított eszközökkel)

A bérleteket mindig az első alkalom kezdete előtt kell megvásárolni. Egy hiányzás pótolható a bérletből, további elmaradt alkalmak esetén a fennmaradó alkalmakat nincs módunkban jóváírni.


Egyszeri próbaalkalom: 8000,- Ft.
A jelentkezés és a tanfolyamhoz való csatlakozás lehetősége folyamatos.


Érdeklődés / Jelentkezés:
manzart.rajziskola@gmail.com
vagy
Kapcsolat