

Manzartocska tábor - Kreatív alkotóműhely gyerekeknek
2026. június 22-26.
Az iskolaév vége után igazi nyári szabadság vár a gyerekekre! Az öt nap során rengeteget alkotunk, játszunk és mozgunk: nemcsak a műtermünkben dolgozunk, hanem – ha az idő engedi – a szabadban is, sétatávolságra lévő, inspiráló helyszíneken. A célunk az, hogy az alkotás öröm legyen, ne feladat.
Minden nap egy új művészeti technikával ismerkedünk meg. Rajzolunk grafittal és szénnel, festünk akrillal és akvarellel, próbálkozunk pasztellel, tussal, kollázzsal és montázzsal, sőt agyaggal is dolgozunk. Lesz keverés, kísérletezés, maszatolás – és sok-sok sikerélmény.
A napokat délelőtti és délutáni foglalkozások töltik ki, melyeket közös séták, ebéd és egy kis játszótéri pihenő tagol. A műteremben olyan eszközöket és technikákat is kipróbálunk, amelyek eddig inkább csak kíváncsiságot ébresztettek – itt van idő elmélyülni, figyelni az apró részletekre, és igazán belemerülni az alkotásba.
Tervezünk egy különleges, dunaparti alkotónapot is, piknikkel egybekötve. Ezen a napon egy kicsit többet sétálunk, és ha az időjárás is velünk van, az ebédet is a természetben fogyasztjuk el, az alkotás helyszínén.
A foglalkozások jókedvű, barátságos légkörben zajlanak: beszélgetéssel, zenével, sok nevetéssel. A gyerekek együtt alkotnak, inspirálják egymást, és minden nap végén élményekkel, új tudással és egy elkészült művel térnek haza.
Díj:
69.000 Ft
Az ár az ebédet és a program során használt anyagokat, eszközöket tartalmazza.
Ajánlott életkor: 8-10 év
A tábort vezeti: Gollob Hanna, Rácz Zsófia
A programok 9-16 óráig tartanak, szükség esetén akár reggel 8 órától is tudjuk fogadni a gyerekeket.
A regisztráció minden tábor esetén a díjelőleg befizetésével véglegesedik, ami egységesen 20.000 Ft/fő. A díjelőleget a táborozó esetleges visszalépése esetén nem áll módunkban visszafizetni.
A jelentkezéshez kérjük küldjék el emailben:
- a részvevő nevét
- életkorát
- a tábor nevét és helyszínét
info@manzart.hu
Válaszlevélben tájékoztatjuk a további teendőkről.
